néhány pillanat az életből
' flyin' high '
Egy vasárnap a kombínón utaztam az ajtó mellett közvetlen..zenével a fülemben..gitár szólt.
Éjszakai forgatásra mentem, hulla fáradtan. A zene hatása alá kerültem.. csak érzékeltem a tömeg szabálytalan mozgását.
Az egyik megállónál egy sötét hosszú hajú, világos kabátos nő készült leszállni, kezében egy üres, fehér, fémből készült madárkalitkával. A villamos megállt.. a nő leszállt.
Három másodperc múlva, ugyanannál az ajtónál felszállt egy szikár, ősz hajú, barna kabátos idős bácsi, karján egy sólyommal. Összeért a tér és egy pillanatra az idő is bennem. A madár szemén kézzel készített, bőr szemvéső volt. A bácsi rám nézett. A halvány zöld szemébe néztem. Nem kapta el a tekintetét. Az arcomon fülig ért a mosoly.
bevillant a fehér üres ketrec távozása. A madárra néztem és megdobbant a szívem.
A villamos újra megállt..az ajtók kinyíltak az Oktogonnál. Lesodródtam a tömeggel. Fülig érő mosollyal az arcomon, zenével a fülemben.
Ömlött a könny a szememből.
/ISz.2019.máj.bp/
Egy vasárnap a kombínón utaztam az ajtó mellett közvetlen..zenével a fülemben..gitár szólt.
Éjszakai forgatásra mentem, hulla fáradtan. A zene hatása alá kerültem.. csak érzékeltem a tömeg szabálytalan mozgását.
Az egyik megállónál egy sötét hosszú hajú, világos kabátos nő készült leszállni, kezében egy üres, fehér, fémből készült madárkalitkával. A villamos megállt.. a nő leszállt.
Három másodperc múlva, ugyanannál az ajtónál felszállt egy szikár, ősz hajú, barna kabátos idős bácsi, karján egy sólyommal. Összeért a tér és egy pillanatra az idő is bennem. A madár szemén kézzel készített, bőr szemvéső volt. A bácsi rám nézett. A halvány zöld szemébe néztem. Nem kapta el a tekintetét. Az arcomon fülig ért a mosoly.
bevillant a fehér üres ketrec távozása. A madárra néztem és megdobbant a szívem.
A villamos újra megállt..az ajtók kinyíltak az Oktogonnál. Lesodródtam a tömeggel. Fülig érő mosollyal az arcomon, zenével a fülemben.
Ömlött a könny a szememből.
/ISz.2019.máj.bp/
'végállomás leszállás'
Tegnap szép őszi napsütés volt a városban. A forgalom átlagosnak mondható.
Olyan csütörtöki forgalom..mégis az őszi napfény egyfajta nyugalmat árasztott magából. Egy nyugodt egyenletességet.
A trolibusz kis várakozás után befordult a Damjanich és Bajza utca sarkán, és mi lassan elkezdtünk mozgolódni a megállóban, próbálva belőni, hova fognak esni majd az ajtók. Felszálltunk.
Meleg volt a trolin. Már ment rajta a fűtés, de a nap sugarai még átmelegítették az ablakon keresztül a járművet, így kanyarodtunk be a Király utcára. A szemünkbe vakító nap felé igyekeztünk.
A következő megállónál, a Lövölde térnél egy idős férfi szállt fel kis kerekes, kockás bevásárló cekkert húzott. Bizonyára a piacra igyekezett. A mellettem lévő széken ülő nő észrevette és megörült neki.
- „Szia! hát egyedül jöttél megint?” gyere ülj le ide akkor ..és mutatott a mellette lévő üres helyre.
- „Igen. Már nem bírt lejönni a lépcsőn. – válaszolta a férfi neki, majd felállt, hogy megmutassa a hölgy járását, akiről beszéltek.
Mindkét lábát berogyasztotta, és néhány lépés lassú csoszogást mutatott be. - „Járó kerettel jár és csak így bír menni.”
- „Akkor ez már a végelgyengülés.” – hangzott el a nő szájából ez a rögtönzött diagnózis.
- „Az utolsó hónapjait éli már valószínűleg.” – felelt az idős férfi.
A trolibusz az Izabella utcai megállóhoz ért.
- „Mondd meg neki, hogy puszilom, és nagyon hiányzik 'már' majd fogta magát a nő és leszállt.
A férfi félig visszaült az ülésre, kissé azonban az ajtó felé fordulva. Arca érzelem mentes volt, mereven nézett előre..egyik keze a bevásárló kocsin pihent..
A trolibusz a körúti megállóhoz ért.. kinyitotta az ajtót.. az idős férfi felugrott, és mindenkit megelőzve leszállt.. és mi, a tömeg, egyként követtük lassan, mint a víz ahogyan a lefolyóban távozik. A járműről leszállva a szemembe tűzött a nap.
Nem tudom merre ment tovább.
/ISz.2016.10.28.bp/
Tegnap szép őszi napsütés volt a városban. A forgalom átlagosnak mondható.
Olyan csütörtöki forgalom..mégis az őszi napfény egyfajta nyugalmat árasztott magából. Egy nyugodt egyenletességet.
A trolibusz kis várakozás után befordult a Damjanich és Bajza utca sarkán, és mi lassan elkezdtünk mozgolódni a megállóban, próbálva belőni, hova fognak esni majd az ajtók. Felszálltunk.
Meleg volt a trolin. Már ment rajta a fűtés, de a nap sugarai még átmelegítették az ablakon keresztül a járművet, így kanyarodtunk be a Király utcára. A szemünkbe vakító nap felé igyekeztünk.
A következő megállónál, a Lövölde térnél egy idős férfi szállt fel kis kerekes, kockás bevásárló cekkert húzott. Bizonyára a piacra igyekezett. A mellettem lévő széken ülő nő észrevette és megörült neki.
- „Szia! hát egyedül jöttél megint?” gyere ülj le ide akkor ..és mutatott a mellette lévő üres helyre.
- „Igen. Már nem bírt lejönni a lépcsőn. – válaszolta a férfi neki, majd felállt, hogy megmutassa a hölgy járását, akiről beszéltek.
Mindkét lábát berogyasztotta, és néhány lépés lassú csoszogást mutatott be. - „Járó kerettel jár és csak így bír menni.”
- „Akkor ez már a végelgyengülés.” – hangzott el a nő szájából ez a rögtönzött diagnózis.
- „Az utolsó hónapjait éli már valószínűleg.” – felelt az idős férfi.
A trolibusz az Izabella utcai megállóhoz ért.
- „Mondd meg neki, hogy puszilom, és nagyon hiányzik 'már' majd fogta magát a nő és leszállt.
A férfi félig visszaült az ülésre, kissé azonban az ajtó felé fordulva. Arca érzelem mentes volt, mereven nézett előre..egyik keze a bevásárló kocsin pihent..
A trolibusz a körúti megállóhoz ért.. kinyitotta az ajtót.. az idős férfi felugrott, és mindenkit megelőzve leszállt.. és mi, a tömeg, egyként követtük lassan, mint a víz ahogyan a lefolyóban távozik. A járműről leszállva a szemembe tűzött a nap.
Nem tudom merre ment tovább.
/ISz.2016.10.28.bp/